Anikó vagyok, 39 éves, van egy 11 éves kislányom, akivel nevelgetjük egymást. Az utóbbi időben sikerült szép lassan 10 kg felesleget szinte „észrevétlenül” felszedni. Ülőmunkát végzek, ezért az egyik bűnös oknak ezt tartom. Azt is észrevettem, hogy egyre nehezebb a pár évvel ezelőtt vásárolt nadrágokat, szoknyákat felvennem; sőt, már a közérzetem sem a régi. Azért is döntöttem az életmódváltás mellett, mert nem szeretnék beállni a túlsúlyosok népes táborába, és talán most még visszafordítható a folyamat. Amit már megtettem: 1. Én is elkísértem a többi résztvevőt az állapotfelmérésre, ahol nem csak azt tudtam meg, hogy kb. 10 kg felesleget cipelek, hanem azt is milyen ételeket kell ennem, mit kell változtatnom az étkezési szokásaimon. 2. Vettem a lányomnak egy biciklit 🙂 Ne nevessetek, ennek fontos szerepe van az Én rendszeres testmozgásomban. Majd elmondom az összefüggést. 3. Figyelek, hogy napi 2 l vizet igyak. Korábban este, amikor hazaértem döbbentem rá mindig, hogy napközben mennyire nem figyelek arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékhoz jusson a szervezetem. Anikó
Üdvözlet, és viszlát régi önmagam!
Evelin vagyok, 27 éves, napi 8 órában irodai munkát végzek. A célom a program végére mínusz 12 kg, és az, hogy a most gondosan kialakított étrendet és sportmennyiséget a későbbiekben is megtartsam. Amikor 2013-ban meghirdettük az első Nagy Életmódváltás Programot a Nők Lapjával, szervezőként arra gondoltam, milyen hatalmas lelkierő kell ahhoz, hogy a versenyzők belevágjanak. Kitartás, hogy végig csinálják; és bátorság, hogy felvállalják a eredményeiket, esetenként a kisebb kudarcaikat az egész ország előtt. Amikor az első állapotfelmérésre érkeztek a jelentkezők hozzánk, a szégyenlős pillantások mellett mindenkiből sütött a lelkesedés és a tenni akarás. Végigizgultuk velük a kemény hónapokat, és drukkoltunk, hogy senki se adja fel, és sikerüljön a kitűzött cél. Mikor a program végén visszatértek, a változás elképesztő volt… nemcsak a külsejük változott meg, hanem nőiségükben is megerősödtek, és a kilók fogyásával fordított arányban nőtt meg az önbizalmuk is. A nyerteseinket látva fogalmazódott meg bennem először a gondolat: ha jövőre is lesz program, én is jelentkezem. Amit már megtettem: 1. Állapotfelmérésen vettem részt, ahol megtudtam, hogy mire kell odafigyelnem a mindennapokban, hogy jobban érezzem magam a bőrömben. 2. Vettem egy mérleget… na, nem akármilyet! Tömeget, testzsírt, testvizet, izomzatot, BMI-t mér és mutat. Szerintem, ha szépen megkérem, még a salátámat is elkészíti 🙂 3. És vettem egy rollert, ami a kezdő lökés lesz ahhoz, hogy a rettegett sport közelebb kerüljön a szívemhez. Evelin
Életmódot váltunk
Sziasztok!
Újra elindult a Nők Lapja Nagy Életmódváltás programja, és úgy döntöttünk, hogy idén a jelentkezők mellett mi, a Nők Lapja munkatársai is belevágunk.
Hétről-hétre találkozhattok majd velünk a blogon, ahol saját tapasztalatainkat megosztva próbálunk segíteni nektek, mi kell ahhoz, hogy néhány hónap múlva fittebbek, karcsúbbak és elégedettebbek legyetek!
Anikó & Evelin