Sziasztok, többen jelezték, hogy nem vagyok elég aktív a blog gyártásban. Mentségemre szóljon, hogy nem vagyok újságíró, és szerintem ilyen vénával sem vagyok megáldva. Az utóbbi időben írás és fogalmazás gyakorlatként maximum a lányom olvasónaplójának lektorálását tudom megemlíteni. Ennek ellenére szeretném megosztani veletek, hogy mi a helyzet velem. 5 kg stabil mínusznál tartok. A környezetemben egyre többen jelzik, hogy észrevették a változást, folyamatosan kapom a pozitív visszajelzéseket és ez nagyon jó érzés. Persze ilyenkor elsuhan egy-két életkép, amikor nem voltam elég erős, és nem azt, vagy épp nem akkor ettem, amit és amikor kellett volna, de hát emberek vagyunk. 🙂 Ma a kolléganők a közeli cukrászdába szerveztek látogatást és én a hős (!!) nem kértem semmit, pedig kedvesen felajánlották, hogy hoznak valami finomságot. Minden túlzás nélkül mondom, hogy a cukrászda amúgy tényleg díjnyertes kínálattal rendelkezik, szóval igazán nehéz döntés volt. Az ilyen apró kis élethelyzetekből egyre több van, és ilyenkor olyan büszke vagyok magamra, hogy ez az érzés kárpótol az el nem fogyasztott falatokért. A múlt heti bűnözésemet viszont muszáj megosztanom veletek. Sőt még képet is készítettem róla!! Az úgy volt…, hogy a 11 éves lányom séfnek készül. Én próbálom tűzzel-vassal irtani belőle ezt a hajlamot, de hiába. Mondtam én, hogy nem családbarát foglalkozás, de nem tudok mit tenni a gyerekkel, feladom. Tőlem biztos nem örökölt ilyen affinitást, mert nem vagyok egy 100%-os konyhatündér 🙂 Na de a gének… Legutóbb, mire munkából hazaértem, önállóan sütött palacsintát, kókuszreszelékből krémet tett közé. Mentával, ehető virággal és levendulával díszítette. Semmi közöm az elkészítéshez. Hát nem édes? A süti is, meg a gyerek is? 🙂 egy picit ettem belőle és mondhatom finom volt. Megértitek ugye?
Kommentek